Szakmai nap a Sárbogárdi Zengő Óvodában

Tavaszi szakmai napunk központi témája a „Zengő szó a gyermekekért” tehetséggondozó programunk bemutatása volt.  A résztvevő óvodapedagógusok betekintést nyerhettek a program keretében működő műhelyeink sokszínű pedagógiai tevékenységébe. A rendezvényt tavaszi dalokkal nyitották meg a Varázsköpeny báb-és drámajáték műhelybe járó óvodásaink.  Ezt követően bemutattam egy előadás keretében a 4 feladatellátási hellyel működő intézményünket, nevelési céljainkat, eredményeinket, és beszéltem arról, hogyan jött létre, és miként működtetjük a tehetséggondozó programunkat. Intézményünk 2016 óta tehetségpontként is működik, a MATEHETSZ akkreditációs eljárásban több alkalommal is kiválóra értékelte a tehetséggondozás terén végzett tevékenységünket. Együttműködésünk széleskörű. Szakmai szervezetek, tehetségpontok, tehetségsegítő tanács, és egyéb szervezetek is kapcsolódnak a tehetséggondozó munkánkhoz. Rendszeresen részt veszünk szakmai rendezvényeken szervezőként, előadóként és résztvevőként egyaránt. Jó gyakorlatokat osztunk meg és veszünk át. Ezért a tehetséggondozás területén sokrétű tapasztalattal rendelkezünk. Az előadást követően a tehetséggondozó műhelyeket vezető kolléganőim megosztották azokat a pedagógiai módszereket, lehetőségeket, amivel óvodásaink képességeinek kibontakoztatását tesszük lehetővé. A műhelyekben használt fejlesztő játékokat, eszközöket is kipróbálhatták az érdeklődő kollégák. Játszhattak Okoskockával, LÜK táblajátékkal, Bee-bot robotokkal különböző témájú pályákon. Vendégeink láthatták, hogy a Kisfelfedezők természettudományos tehetséggondozásban működő műhelyfoglalkozás keretében hogyan tanulmányozták óvodakertünkben nagyítókkal, mikroszkóppal a talajrétegeit a gyerekek. Milyen módszerekkel fedezték fel az élőlények és a bomlásuk következtében létrejövő talaj, a kőzetek, az ásványok egymáshoz való viszonyát, és összefüggéseit. Kézbe vettük a MATEHETSZ Hivatásunk az óvoda! szakmai kártyajátékot is. Újrahasznosítható anyagokból pillangó,méhecske készült, ami el is ültethető, és a figurákba rejtett virágmagok szárba szökkenve virágozhatnak. Néptánc műhelyeinkben tevékenykedő kolléganőink pedig népi játékot, tánclépéseket tanítottak Tulipános, és Lippogó módszerrel. Egy nagyon jó hangulatú szakmai nap volt. Örülünk, hogy többek között Lajoskomáromból, Székesfehérvárról, Nagyvenyimről, Nagylókról, Sárszentágotáról, Gárdonyból is érkeztek hozzánk olyan óvodapedagógus kollégák, óvodapedagógus hallgatók, akik szintén fontosnak tartják az óvodás tehetségcsírák felfedezését, és gondozását.

                                                                               Huszárné Kovács Márta

                                                                                           igazgató